USRC - New York Winter Rally 2010
Január 23 és 24. között került megrendezésre a USRC bajnokság (United States Rally Championship) első futama a New York Winter Rally 2010. A dolog érdekessége, hogy a versenyen rajthoz állt, a hazánkban is rajthoz álló Claudiu David / Michaela Beldie román páros is.
Claudiu azonban nem a jól megszokott technikával versenyzett, hiszen ezen a versenyen a 4WD Mitsubishi EVO IX-et egy kétkerék-hajtású Mazda 3-ra cserélte.
Az első nap kettő különböző szakaszt jelöltek ki a rendezők melyeket háromszor kellett teljesítenie mezőnynek: SS1, SS3, SS5 – Keowa Long (1,2,3) (6,44 km), illetve SS2, SS4, SS6 – Mortimer Schiff Long (1,2,3) (15,16 km)
A napot a Celsus Donnelly / Bernard Farrell (Mitsubishi Lancer EVO VIII) sikerét hozta az első szakaszon nyújtott nagyszerű teljesítményének köszönhetően. Donnelly 24 másodperccel „osztotta” le nagy riválisát – akivel a nap folyamán ment az adok-kapok – Tom Lawless-t (Mitsubishi Lancer EVO IX). A napot a harmadik helyen Joseph Burk / Marc Mc Alister (SUBARU WRX) páros, 1 perc 58 másodperces hátránnyal zárta. Claudiu-ék a legjobb 2WD ként, a hatodik helyről várhatták a folytatást.
Első nap eredménye:
1.Celsus Donnelly / Bernard Farrell 00:48:58.6
2.Tom Lawless / Dominik Jozwiak +00:16,5
3.Joseph Burke / Mark Mc Alister +01:58,8
4.Daniel Obrien / Brendan Mc Cabe +02:35,3
5.Enda Mc Cormack / Tommy Doyle +02:43,6
6.Claudiu David / Mihaela Beldie +04:18,6
7.Michael Reilly / Josh Benthien +07:52,6
8.Justin Carven / Kerry Carven +11:27,7
A második napon Tom Lawless egy hibának köszönhetően jelentősen visszaesett - a hetedik helyen fejezte be a versenyt -, Joseph Burke pedig idő előtt szállt ki a küzdelmekből. Ezzel megkönnyítették a dolgát Donnelly-nek, hiszen neki csak arra kellett figyelnie, hogy minden kockázat nélkül teljesítse a verseny hátralévő szakaszait. Daniel Obrien is Burke sorsára jutott, ő is a verseny feladására kényszerült. Ezen hibáknak köszönhetően Enda Mc Cormack, és Claudiu a dobogó második, harmadik helyén „találták” magukat, amit meg is tudtak őrizni a verseny végéig.
Ezen a napon is két különböző szakaszt kellett háromszor megtenniük a versenyzőknek: SS7, SS9, SS11 – Ten Mile River Road (1,2,3) (6,4 km), valamint SS8, SS10, SS12 – Crystal Lake Long (1,2,3) (15,1 km)
New York Winter Rally 2010 végeredménye (első nyolc páros):
1.Tom Lawless / Dominik Jozwiak 01:42:28,1
2.Enda Mc Cormack / Tommy Doyle +03:19,1
3.Claudiu David / Mihaela Beldie +08:01,3
4.Timothy Osterman / Joesph Sinkevich +17:36,1
5.Justin Carven / Kerry Carven +17:44,6
6.Andrew Wickline / Eric Hansen +26:12,1
7.Celsus Donnelly / Bernard Farrell +34:09,6
8.Erika Detota / Jason Smith +36:14,9
Folytatás április 16.-án és 17.-én a 2010 Rally New York USA futammal.
Videó - 1.rész
Videó - 2. rész
Videó - 3. rész
Videó - Egy hiba!


Facebook
iWiW
Twitter
Digg
Delicious
Stumble
Hozzászóláshoz jelentkezz be!