Év eleji gumi kerülgetés Mázán
Az idei évben egy új bajnokságot köszönhetünk a baranyai régióban. Az eddig egymástól külön tevékenykedő mázai és hosszúhetényi autósport szakosztályok az idei évben egy közös tízfordulós bajnokságot hoztak létre. Ennek az első felvonását láthattuk Mázán.
A versenyre 28 induló nevezte magát, hogy megmérettessék magukat a technikás betonos pályán. A rendezés kitűnő volt, zökkenőmentesen zajlottak le a futamok. Lássuk a négy verseny futam után hogy alakultak az eredmények.
Abszolút: Téczely Tamás a nap során jelentkező kipufogó gondok ellenére is megszerezte a győzelmet maga mögé utasítva a Yamaha motorral felvértezett Polskival induló Kovács Tamást. A dobogóra Marton Attila fért meg fel Suzukival. Az élmezőny további sorrendje: negyedik lett Sándor Norbert, ötödik a Wartburg motoros szöcskével Todero Zoltán, a hatodik pedig Urda Szilárd, aki egy nem mindennapi Suzuki Samuraj terepjáróval indult.
1.kategória: Deák Krisztián parádés autózással szerezte meg az első helyet. Az első gyorson sikerült mindjárt egy hajmeresztő két kerékre állással magára ijesztenie. A második lett Májer Dávid a harmadik pedig Tisza Ákos. Valamennyi helyezett Trabanttal autózott.
2.kategória: Lackó Csongor győzött a fehér kocka Suzukival. Tíz másodperccel maradt csak le tőle Világos Csaba a négyütemű Trabanttal. Törő Roland lendületes autózással szerezte meg a harmadik pozíciót a Fiat Unoval. Negyedikként végzett Török István az eddig Wilhem Zoltán által TME-be terelgetett sárga Ford Fiestával. Ötödik a gyönyörű állapotú Skodával induló Hrabovszki Zsolt lett.
3.kategória: Téczely, Marton és Sándor a sorrend. A dobogósok mögött végzett Hetesi Zoltán a fekete Fiat Unoval, akit Tóth Tibor követett a Ford Escorttal. Az élmezőnyt Péczeli Csaba zárta Ladával.
4.kategória: Nagy meglepetésre a Lada VFTS-el induló Hollósi Endre szerezte meg a győzelmet, megelőzve a szintén Ladás Gubinczki Zsoltot. Bódis János fért még fel a dobogóra a 306-os Peugeot-val. Csőke László az MX3-as Mazdával a negyedik lett, az ötödik helyen pedig az inkább látványra autózó Langer József végzett BMW-vel. Hatodikként a szintén BMW-s Mészáros Zsolt zárt.
Lada Kupa: Hollósi nyert, mögötte a sorrend: Gubinczki, Péczeli, és Stier Péter.
Junior: Hatalmas és szoros csatát vívott egymással a kategória két indulója Törő Tamás és Szokol Krisztián a Fiattal és a zöld Wartburggal. Végül Törő nyert mindössze nyolc tizeddel.
Épített: Kovács Tamás zsebelte be a győzelemért járó pontokat, hat másodperccel megelőzve Todero Zoltánt. Urda Szilárd végzett a harmadik helyen.
A sorozat Március 13-án folytatódik Hosszúhetényben a már megszokott pályán . Természetesen erről is beszámolunk!


Facebook
iWiW
Twitter
Digg
Delicious
Stumble
Hozzászóláshoz jelentkezz be!