Elkezdődött a Rally Országos Bajnokság
Beköszöntött a tavasz, így kezdetét vette az idei évben a Watt Energy Drink által szponzorált Rallye Országos Bajnokság. Az első futamot, ahogy 2004-től minden évben, idén is Eger és környékén rendezték. A futamon nem csak az Országos Rally Bajnokság mezőnye, hanem az Iharos Göller Historic, a Rally 2 és a Rally Túra bajnokság versenyzői is megmérettették magukat. A pályák a már megszokott tempós pályák voltak. Az idei évben több változás történt a kategóriák terén, illetve az élmezőnybe is egyre több pilóta csatlakozik be.
Ahogy azt már az elmúlt években megszokhattuk, az egri futamon ezúttal is itt volt a szlovák bajnokság mezőnye, a magyar drukkerek nagy örömére négy WRC-t is magukkal hoztak. Sajnos a rendezés nem sikerült zökkenőmentesre, de ez benne van a pakliban. Lássuk akkor, hogy alakultak az eredmények.
Abszolút: Béres József jr.-Muller Róbert jött látott és győzött. A Skoda Fabia WRC-vel nem csak gyorsan, de látványosan autózó pilóta közelében sem tudott senki férkőzni az egész hétvégén. Bútor Róbert talán egy évvel ezelőtt maga sem gondolta, hogy pont itt szerezi meg élete első abszolút győzelmét, pedig így lett. Az idei évben egy Peugeot 207 S2000-essel és Bacigál Igor navigálásával versenyző pilóta mindvégig kiegyensúlyozottan versenyzett, és esélyt sem adott a többieknek, így az abszolút második hely mellé begyűjtötte a magyar abszolút első helyet is. A tavalyi abszolút bajnokok ASI és Pikó Zsuzsa ezúttal abszolút harmadik, magyar értékelés második helyén fejezték be a versenyt. ASI a kormányszervóra panaszkodott, ami néhányszor megviccelte őket. A negyedik helyen és a szlovák értékelés második helyén végzett a Grzegorz Grzyb-Hundla Robert kettős egy Fabia WRC-vel. Ők elvileg egy C4 WRC-vel érkeztek volna, ám adminisztrációs okok miatt ez meghiúsult. Abszolút ötödik és magyar értékelés harmadik helyére érkezett a Kazár Miklós-Percze Nándor kettős. Ők maguk is meglepődtek ezen a szép eredményen, ám nem titkolták, hogy szeretnének idén még ennél előrébb is végezni. Mögöttük gurult be a Herczig Norbert-Benics Kálmán duó. Ők a Fabia S2000 végsebességét hiányolták legjobban, hiszen a tempós pályákon gyakran közlekedtek az autók végsebesség körüli tempóban.
2.kategória: Idén már az FIA új kategória rendszerét vezették be itthon is. Ez alapján az egyes kategóriában a WRC-ket értékelik, és mivel ezekkel csak a VB-n lehet menni, így itthon is a kettes kategóriával kezdődik az értékelés. A kategóriát a Bútor-Bacigál páros nyerte megelőzve Herczigéket és a Kakuszi testvérpárt.
3.kategória: ASI nyert mögöttük Kazárék a másodikak, és az új Subaru megépítésével csak a verseny előtti napon végző Hadik András-Juhász István kettős a harmadik. A Botka Dávid-Szenner Zsolt duó ezúttal lemaradt a dobogóról. Az élmezőnyt pedig az Elek-Ferencz és a Matics-Viczena kettősök zárták.
5.kategória: Ebben a csoportban lényegében az R3-as és a S1600-as autókat találhatjuk. Az évadnyitót egy az országban most debütáló autóval egy Citroen DS3 R3-al Krózser Menyhért és Lovay Miklós nyerték. Őket majd fél perc különbséggel követette a Pálinkás-Bagaméri kettős a Renault Clio R3-al. A szintén ezt a típust választó Szíjj-Nyírfás kettős léphetett fel a dobogó harmadik fokára. Az egyetlen S1600-as autóval célba érő Pryma-Kerekes kettős lett a negyedik, megelőzve a Hondás Lévai-Schweighardt és a Renault-os Tábori-Répás alakulatokat.
6.kategória: Bessenyei Zoltán Papp Györggyel az oldalán megnyerte a kategória versenyét a Citroen C2R2-vel. Ők kishíján egy perccel előzték meg a Suzuki Ignist egy C2-re cserélő Baracskai-Lovász kettőst. A harmadik helyre egy szlovák kettős a Nagy Pavol-Zámecnik Lukas kettős ért be, a változatosság kedvéért egy C2R2-vel, sőt a negyedik helyen is egy ilyen típusú autó végzett, a Bakó László-Gyöngy Imre kettőssel. A kategóriát egy Suzukival a Spindler Jenő-Csizmadia Csaba kettős zárja.
8.kategória: Szlovák győzelem született a Jurecka Peter-Balla Juraj kettősnek köszönhetően, akik egy Renault Clio-val indultak. A második egyben a legjobb magyar kettős Ábrahám Zoltán-Tóth Gábor lettek Honda Civic Type-R-el. A dobogó legalsó fokára a dízel BMW-vel induló Kádár Attila-Békési Gabriella páros ért be.
9.kategória: Radó István -Kovács Szilvia nyerték a kategóriát, ők viszont lévén, hogy szlovák licencszel versenyeznek a magyar értékelésben nem kaptak pontot. A legjobb magyar a második helyen célba érő Hering Gyula-Spitzer Gábor lettek, akik erre az egy futamra bérelték ki az N-es Suzuki Swiftet. A harmadik és egyben a második legjobb magyar a mezőny egyetlen hölgypárosa a Leitgéb Judit-Vörös Alíz kettős lett Suzuki Ignissel.
11.kategória: A kategóriát a mindvégig technikai gondokkal küzdő Budavári Zoltán nyerte Földi Niki navigálásával, egy Mitsubishivel. Második helyen egy nagy visszatéró Michna Ottó végzett Kocsis Györggyel az oldalán Subaruval. A harmadik helyen a Borbás Szabolcs-Kiss Roland kettős ért be. Az élmezőny további sorrendje: Bujdos Miklós-Balázs Gergely Mitsubishi, Bíró Péter-Kovács Béla Subaru, Fogassy Gergő-Kerék István Mitsubishi.
11SVK: Említést érdemel ez a kategória is, hiszen ebben a kategóriában külön értékelték a magyar és a szlovák mezőnyt. A szlovák értékelés leggyorsabbja Béres Jozef jr lett Muller Roberttel egy Fabia WRC-vel, megelőzve a Grzyb-Hundla és a Jaroslav Melicharek-Lasevic Richard Mitsubishi WRC triót.
13 kategória: A Lada VFTS-ek közül meggyőző 55 másodperces előnnyel a Németh László-Szegő János kettős lett a leggyorsabb megelőzve a Kovács Zoltán-Holló Barnabás és a Zsíros Imre-Forray Zsolt duót.
F1: A csak a szlovákok számára kiírt F-csoport legkisebb kategóriáját az egyetlen elrajtoló Konecny Tomas-Lejko Matus kettős nyerte Suzukival
F3: Zenuch Marek-Bacinsky Vojtech voltak a leggyorsabbak egy sok rajongó szívét megdobogtató Nissan Sunny GTivel megelőzve Ivanko Ratislavot és Pavlik Michalt akik egy Renault Clio Williams-el álltak csatasorba.
F4: A legnagyobb köbcentikkel rendelkező F-csoportos autók közül a Béres Jozef sen.-Klíma Tomas kettős lett a leggyorsabb a gyönyörű Audival, annak ellenére, hogy az egyik szakaszon perceket álltak az út szélén. Még így is négy percet adtak a második helyezett Eliás Lubomir-Kusnier Pavol Mitsubishi Evo III triónak.


Facebook
iWiW
Twitter
Digg
Delicious
Stumble
Hozzászóláshoz jelentkezz be!