Eger "relé"

...ami nálunk kicsapta a biztosítékot!
Igyekszem egy kicsit a navigátor oldalról bemutatni a szezonnyitó versenyt.

Kezdődött az egész, a verseny hetének keddjén. KisKanyiK csapattársammal duettben, délután háromkor nekivágtunk a félelmetes Budapest-Eger távnak a szervizbusszal, mögötte tréleren a versenyautóval és a tréning autóval. Antit gondoltam nem hagyom cserben, ezért egészen Füzesabonyig kísértem a pályabejáró Stiloval. Útközben volt időm végiggondolni az életem, a gumizási taktikákat, a futómű beállítási variációkat és azt is meg tudtam számolni, hogy 11648 db. sávelválasztó felfestés van Budapest és Eger között… Bár magvas gondolataimból kibillentett kicsit, hogy szállásadónk félreértett bennünket és bejelentette, hogy Ő a versenyt megelőző hétre várt bennünket és most nem tud fogadni! Nem voltunk boldogok, de nem is voltunk elkeseredve, mert egri barátunk, (a helyi Döbrögi) Garamvölgyi Tamás, azonnal intézkedett és megkérte szüleit, hogy két éjszakát hadd tölthessünk el Tomika egykori gyerekszobájában, az ostorosi családi házukban. Tomi szülei nem tétováztak és azonnal megszántak bennünket, így Hatvannál már ismét nyugodtan gyűrtük tovább a kilométereket. Füzesabonynál Antit megelőztem. Előre mentem, hogy átvegyem az itinereinket, amit elvileg 16.00-tól lehetett megtenni az Eger Hotelben. Jelentem, 16.45-kor értem oda, de nem állt készen senki arra, hogy nekem bármit is odaadjon. Kb. 20 perc álldogálás és kérdezgetés után valami elindult. El kell mondjam, hogy szlovák versenyzőtársaink addig egy olajozott folyamaton átcsusszanva pillanatok alatt boldog használói lehettek a tréning alkalmatosságoknak. Kicsit hülyén éreztem magam a magyar rendezők helyett is, hogy 1 órával az itiner átvétel hivatalos kezdete után sem volt még semmi, amit a kezembe nyomhattak volna és használhattam volna. Sebaj… 17.17-kor már én is büszkén foghattam kezemben a "dokumenteket" és indulhattam Antit összeszedni, aki közben jó barátunk, Vas Zoli műhelyénél lerakta a versenyautót és szervizbuszt pár napos szigorú megőrzésre. (Ezúton is hálás köszönetünk). Megvacsoráztunk Eger egyik legjobb helyén (Palacsintavárban), majd elfoglaltuk a spontán szállásunkat Tomika francia ágyán, ami a híresztelések szerint ilyen kombinációban még sosem volt két ember megpróbáltatásának kitéve…
Szerda-csütörtök pályabejárás, amit mindig megelőzött a Tomi szüleinél kapott isteni, házi, fatálas paraszt reggeli (köszönjük). Mondhatom nyugodtan, hogy ilyet Pesten sose kap az ember. Egész napra egy focicsapatnak elegendő kalóriát nyomtunk magunkba, amit fel is használtunk a pályabejáráson. A tréning amúgy viszonylag zökkenőmentesen ment, bár az itiner valami más pályákra volt tervezve, mert nem azt láttuk, amit kellett volna, de biztos velünk volt a baj. A rozsnaki pályán is a szó szoros értelemben és szellemileg is fennakadtunk. Katasztrófa volt az útminőség és mondhatni aszfaltos volt a kátyú…

De láss csodát! A szabályokkal ellentétben pénteken, amikor már nem lehetett nekünk tréningezni, kb. 10 m3 vizes betonnal feltöltötték ezt a pályarészt (ezt, ami ugye "tökéletesen alkalmas volt a versenyzésre ezelőtt is"). Így számunkra megváltoztatott körülményeket kínáltak versenyzésre. Tarnaszentmárián is foltozgattak valamit, de ez csak veszélyesebbé tette a pályát… Szintén nem sportszerű ez, de hát magyar ember mit vár magyar társától?! A csapatvezetői gyűlésen azt mondták: "…a pályákat feljavítottuk és a tiltott tréninget nem tudjuk ellenőrizni, megakadályozni…". Érdekes dolog ez, mert én egy barátomat (hivatásos vadász) megkértem, ha úgyis jön péntek este Szentdomonkosról akkor menjen már végig a pályán, hogy el tudja mondani, hogy milyen állapotúnak látja a korrekció után. Ám nagy volt a meglepődése, amikor szalaggal le volt zárva az út és egy autó reflektora várta, mely bőszen jelezte, hogy: "ne is álmodj arról, hogy te itt belépsz!"
Lényegtelen dolgok ezek… Ugye?
Visszatérve péntekre: megvoltak az átvételek, kicsit állítottunk a kocsin, felgumiztuk, elfoglaltuk egri szállásunkat a csapattal együtt.

Fantasztikus rajtceremónia: tényleg jó volt! Sokan voltak, kattogtak a vakuk, jó csajok mindenhol, egyszóval dübörgött a Dobó tér. Legurulva a rajtdobogóról, beíró, majd egy balkanyar aztán padló, kocsi negyedikben a szűk utcában, a turbó sír, a közönség megőrül, enyhe jobb, még padló negyedikben, majd nagyfék bal 3 másodikkal kézi… Szépen kiadta keresztben. Embertömeg elénk áll, megállítanak, csapkodják az autót, nem engednek tovább. Anti szuszogtatja a turbót, kb. 15 másodpercen át fürdünk a forduló miatti elismerésben. Elengednek. Egyenesben megint negyedikig fel, aztán éles jobb kanyar ki a széles útra, megint kézivel. Még talán szebb volt, mint az előbbi fordulás. Emberek megint elállják az utat, de most padló, a tömeg szétnyílik és egészen a körforgalomig meg sem állunk… Ez a pár száz méter a dobogótól idáig talán jobb, mint egy egész bajnoki évad összesen.
Este pihenés és egyeztetés a csapattal a másnapról…
Szombat, első gyors: elrajtolunk, majd a 4. km-nél máris megindítjuk az évet hatodikkal egy bal 3-ban. Egy feloldó táblát lenullázunk és ezzel együtt az autó jobb oldalán is hagytunk egy gyenge fénysérülést. A jobb ajtó többé már csak belülről volt nyitható, ami okozott pár vicces percet a verseny további részében. Levertük a tükröt is (pedig olyan jól láttam benne, hogy mennyire szarul áll rajtam néha a sisak…). Mindegy... Szinte gázelvétel nélkül robogtunk tovább. A nap további része közel, s távol rosszabbul alakult, mint szerettük volna, mert csak a hetedik helyen zártunk. Valami nem volt kóser, nem állt össze a kép, sőt fékproblémáink is voltak. Rozsnaki pályákat óvatosan és gond nélkül teljesítettük, bár volt olyan szakasz, ahol ezzel a kocsival is úgy sikerült közlekednie és esztergálnia Antinak, mint régen a Zsiguliban. Élveztük, ha nem is voltak olyan jó eredményeink! Bár a két és fél óra csúszás érthetetlen volt, meg az is, hogy 40 percen keresztül kellett állnunk a gyűjtőkben, és rendszeresen 1 órákat vártunk a terpesi gyorsok előtt is. Az utolsónál már csak nevettünk azon, hogy 17 óra helyett 19.30 körül rajtoltunk és természetesen nem volt lámpasorunk. A historicos Wirtmann Feri bá navigátora, Shneer Laci már csak azzal szurkált bennünket, hogy: "gyertek historicba, mert mi nem még, hanem már(!) világosban fogunk rajtolni…". Sebaj, ORB-ben ennyi pénzért ezt is lehet. Meg ugye jó, hogy itt volt a kb. 40 fős rallye2, mert ezt is rájuk lehetett kenni…
Vasárnap az első gyors előtt, mechanikus probléma miatt 26 percet késtünk a rajtból, és a gyorson is a hidas lassító után kellett 8 perc kényszer pit-stoppot tartani. Hozzátenném, ennyi mérnök egy helyen és pont ott, ahol mi álltunk meg, nagy meglepetés volt. Az biztos, hogy nem volt olyan mozdulatunk, amit ne ért volna mérhetetlen szarkasztikus kritika vagy épp magasztos szóbeli vállveregetés. De a néző már csak ilyen, én személy szerint ezeket a pillanatokat is szeretem. Tovább mentünk. A gyors után igyekeztünk az állandóan előjövő féltengely problémát megoldani. Úgy nézett ki, ez sikerült. A második vasárnapi gyorson elrajtoltunk, majd Egerbakta után a második hosszabb egyenes és jobbos kanyar kombináció után végleg elszállt a féltengelyünk, mely tönkretette a kerékagyat is. Így nem volt tovább. 8.57-kor leadtam az épp tőlünk 100 méterre lévő rádióspontból addigra odaballagó sportbírónak a kiállási bejelentőnket és a menetlevelet, majd elkezdődött a várakozásunk. Azt mondta a bíró, hogy elvileg majd csak akkor vihetjük le a pályáról a kocsit, amikor lement az egész verseny. Ezt ott nem akartam elhinni, bár tény, hogy a verseny előtt mondták, hogy készüljön úgy, aki kiesik, hogy nem tud majd lejönni a pályáról, mert folyamatosan menni fog ott autó. Titkon reménykedtünk benne, hogy majd azért valahogy csak ki tudunk szökni, hisz előttünk 3 km-re, mögöttünk pedig 1,9 km-re volt a legközelebbi elág, ahol ki lehetett volna menni…
Eltelt 2 óra. Antival össze-vissza csámborogtunk az autó körül és próbáltunk a mellettünk 140-150-el haladó kocsik tövében megjavítani úgy az autót, hogy legalább, majd fel tudjunk vele állni a trélerre, azaz tolható legyen. Közben a már említett Wirtmann-Schneer páros is elrobogott mellettünk. Hihetetlenül integettünk nekik, buzdítva őket, hogy a kanyarban tegyék keresztbe a gyönyörű Escortot . Megtették! Viszont azt is, hogy akaratukon kívül pályára állított valamelyik kerekük egy szép kis aszfaltdarabot, ami tökéletes íven telibe verte a hátsó szélvédőnket. Riant az üveg, mint a jég, majd krokodil pikkelyeket meghazudtoló szabályossággal öltött mintát és lassan darabjaira hullott. Anti előbb magában sírt, majd már csak nevetett, én pedig pont fordítva…

Közben szurkolók (áhh… ilyen letört szurkolók nincsenek: Nézők!) jöttek és mentek, sajnáltak és etettek valamint itattak bennünket, ugyanis nem készültünk több órás toporgásra. Nagyon köszönjük, és ezt ott is igyekeztünk meghálálni, rólunk készült kiskártyákkal valamint az itinerből kitépett darabokkal. Amúgy térerő nulla, de kis sétálgatással (3-400 méter) valami jel volt azért. Megkértük a szervizeseket, hogy jöjjenek be a pályára és segítsenek lábra tenni a gépet…
12.27-re értek be kb. 20 perc, kiadós és veszélyes séta után. Megoldották a problémát és az autó lábra állt, bár nem volt képes önerőből odébb állni. Így a szervizesek és Anti nekiindult az 1,9 km-es visszaútnak, hogy a trélert baktai elágba hozzák és onnan várják a pillanatot, hogy hátha lesz 20 perc szabadidő, amikor elvihetnénk a kocsit. Szolidaritásból ott maradt velem Döbrögi elvtársam védeni a bringát (mert ugye magyar a magyarnak a szemét bármikor…), akivel nekiszomorodtunk a kilátástalan várakozásnak. Keveset aludtam az éjjel, ezért fogtam magam és befeküdtem a levelek közé, ahol kb. 40-45 percet tudtam aludni az elrobogó autók zajára, miközben álmodtam magam tovább KisKanyiKkal a gyorsokon… Felébredtem és még mindig ott voltunk...

Megfigyeltem, hogy a nap milyen íven szeli át az égboltot, Döbrögivel kibeszéltük már minden lelki bajunkat, leszedtük a matricákat az autóról (főleg a verseny matricáit). Ezen kívül kiváltképp a fényezendő felületet Tomika véredző körömággyal szaporán kapargatta.

Megismerkedtünk kedvesebbnél kedvesebb nézőkkel/fotósokkal, megfigyeltük, hogy az ORB-ben az előttünk levő kanyart 2-en tudták hibátlanul bevenni, míg RTE-ben 8-at számoltunk össze. Nagyon sok versenyző viszonylag jó íven ment, viszont nem volt sebességük (öblögettek). Végtagjainkat fürdettük a mellettünk lévő patakban, egyik pótkerékről a másikra ültünk, a hegyoldalon megszámoltuk az összes lehullott levelet (1.528.891.337 db. 5% hibával értve, mert fújt is a szél). Ezek ellenére is iszonyat lassan telt az idő. A legszörnyűbb volt az, hogy volt olyan, hogy másfél órán keresztül nem jött el egy darab autó sem előttünk (ebédszünet). Anti akkor már rég a baktai elágban várakozott a trélerrel és könyörgött, hogy engedjék be. Ám a hatalom az hatalom, és indoklás nélkül, rendőrökkel együtt a rendezők megtagadták, hogy pályára léphessen. Rettenetesen dühösek voltunk, tehetetlenek, éhesek, szomjasak és kiábrándultak. Csak összeadtam a számokat és a versenyre elköltött pénzből simán egy hétig, egy 5 csillagos szállodában nyaralhattunk volna a Húsvét-szigeteken. De ha csak a nevezést nézem (mindennel együtt kb. 160.000 Ft.), abból is el tudtunk volna álldogálni lazán valami szebb helyen és még egy 3 fogásos ebéd is lazán belefért volna…
A nap fénye már kezdett gyengülni, az utolsó autók ballagtak le a pályán, a fák bimbói rügyekké fakadtak, a patak vize is megapadt, az autón is rozsdafoltok jelentek meg már néhol. Elment a záró autó, felcsillant a remény, majd Anti sms-e megint lelki terrort mért ránk: "csak a söprűs autó után mehetek be…". Már nem gondoltam semmit, már nem faragtam körmönfont jelzőket a rendező "gárdára", hisz: "Bakos Úr! Nem kötelező ez a sport sem…". Csak arra tudtam gondolni, amikor meglátom az oly régóta a Kanyik Rallye Teamet szolgáló Iveconkat...
Egyszer csak megtört az átok! 17.50 körül elindultak a sportbírók haza. Szedték a szalagokat össze, levették a fehér mellényüket, szedték a szemetet és csak ennyit hallottam a távolból: "szegény gyerek, egész nap itt váratták…". Majd megjelent az első utcai autó. El sem hittem!!! Szóhoz sem jutottam! Olyan érzés lehet ez, mint amikor a híres túlélő Bear Grylls civilizációra lel! Csak jöttek és mentek az autók, akik szinte kérdőn néztek, hogy: "ez mit toporog itt ebben a hacukában?!" Majd megláttam! Jött az Iveco, mely talán sosem csillogott nekem ilyen szépen a naplementében. Benne Antika a Seléniás sapkában és a Ray Ben szemüvegében fülig érő vigyorral. Döbrögivel éljeneztünk és ugráltunk, mintha bajnoki címet szereztünk volna…

Jött pár kedves ember és segített nekünk feltolni az autót a trélerre. Aminek persze leszakadt a lökhárítója… De ez már senkit sem érdekelt.

Összeszedtük magunkat és 18.23-kor, 9 és fél óra tömény… várakozás (hidd el én is a "sz" betűs szót írnám…) után nekiindultunk az örökké valóságnak, az Egerbakta-Budapest viszonylatnak…
Ui: …másnap az autót leszedve a bal első sárvédő is leszakadt…
Ui2: …3 gyorshajtási csekk jött még levélben a verseny idejéről… Csak rövid hozzáfűzésként: a "SPORTBARÁT" rendőrök (akik a "VERSENYZŐBARÁT" szövetség által végzik érdekfeszítő leleplezéseiket) a gyors beírójától max. 500 méterre álltak. Ilyenkor még a bukósisak rajtunk, nem érezzük a sebességet a gyorsasági miatt, plusz menni kell, hogy az izzó fékek és az iszonyatosan meleg turbó hűljön. Akinek A-s autója van tudja, hogy ezek nem kétforintos tételek. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb A-s autóban nincs is kilométeróra… Törvény az törvény, be kell tartani és tartatni, de legalább segítenék a versenyzőket és nem belénk rúgnának hármat…

Köszönjük a szervizcsapatnak a kitartó munkát és köszönjük támogatóinknak a hűséges mellettünk állást.

Bakos Dávid
Kanyik Rallye Team (Ifj. Kanyik Antal - Bakos Dávid Fiat Grande Punto R3D)