Kopecky nyert és átvette a vezetést
Az utolsó pillanatban - pontosabban az utolsó előtt gyorson - az egész hétvégén kitűnően autózó Andreas Mikkelsen hibázott, és kiállt. Az őt üldöző Jan Kopecky így fellépett az első helyre, s ha már ott volt ki sem engedte kezéből a győzelmet! Bár jól tette, hogy siet, hisz a 23 éves Thierry Neuville majdnem utolérte a cseh futamgyőztest!
A mezőny vasárnap Pécsvárad felett kezdett, ott ahol a szombatot abbahagyta. Az első gyors után olyan légkör uralkodott a pályán, és a pályakörül, mintha az éjszaka meg sem történt volna. A nézők ugyanolyan lelkesedéssel szurkoltak, a versenyzők ugyanazzal az erővel taposták a gázpedált, mint a szombati utolsó gyorson. A rendezők kitettek magukért, hisz a célban a legtöbb versenyző arról beszélt, mennyire meglepte a tegnap kaviccsal felhordott kanyarok tisztasága. Viszont a tiszta pálya sem lehetett orvosság Herczig Norbert beteg motorjára.
- "A 2. nap reggelén óriási reményekkel felvértezve indultunk neki a napnak, hiszen eltökélt szándékunk volt, hogy versenybe szállunk a titkon remélt Magyar Bajnoki címért. A sors azonban másként akarta, - és ahogyan a mi sportágunkban ezt mondani szokás: benne van a pakliban -, a technika ördöge közbeszólt. A 2. versenynap 1. gyorsasági szakaszán kilyukadt a motorblokkunk." - mondta a Skoda Hungária pilótája.
A 10. gyorsasági előtt Mikkelsen és Kopecky között 15,6 másodperc volt. És a versenyzők hibátlan vezetését megmutatva, a gyorsasági után sem változott a különbség. A két Skodás egyforma időt autózott, és utánuk is kezdett beállni a rend, csak Bútor Robi viaskodott a 7. helyért Gardemeisterrel és Gassnerrel.
Csak a szakasz után tudtuk meg, hogy Neuville navigátora Nicolas Gilsoul hibázott.
"A navigátorom elkövette az első hibáját: késett az információval. Ötödikben estünk be egy hosszú kanyarba, ami szűkült. Nem tudtam mit tenni, mint hogy ráhúztam a kéziféket és megforogtunk. Kár érte, mert különben nagyon közel lennénk Janhoz!" - nyilatkozta a 23 éves belga pilóta.
Neuville ekkor 18,2 másodpercre volt Kopeckytől, de nem adta fel. A 11. nyárásvölgyi gyorsasági szakaszt megnyerte és 13,7-re csökkentette a különbséget. Mikkelsen és Kopecky között pedig 18,8-ra nőtt a távolság. Gardeimeister autója elkezdett három hengerezni, így visszaesett a 9. helyre, Gassner, és Bútor mögé.
A 12. gyorson Neuville ismét nyert. Kopecky-nek 5,4-et, Mikkelsennek 13,8-at adott, de a norvég még stabilan vezetett. Asi tartotta 6. helyét, Gardeimeister visszavette a 8. helyet Bútortól.
Ezután jött a vízválasztó 13. gyorsasági. A lapisi közönség legnagyobb meglepetésére az előfutók után nem Mikkelsen, hanem Kopecky lebegtette meg Skodáját az "ugratós kanyarban". A megdöbbenésre hamar választ kaptunk, hisz fél perc múlva megjelent a norvég Andreas Mikkelsen, a széttört bal oldalú Fabiával. Az ezidáig vezető, és élete első IRC-győzelme felé közeledő versenyző a 6-os rádióspontnál egy jobb kanyarban megcsúszott, és körülbelül 50 méter csúszás után egy fának csapódott. És mivel akkor szép az élet, ha zajlik, a fa ezután rá is dőlt a pályára, amit Kopeckynek még sikerült kikerülni, a többieket azonban megállították, amíg el nem szállították a kidőlt fát a pályáról.
A verseny azután tovább folytatódott, és a gyorsot megint Neuville nyerte. Kopecky az első helyre állt, Neuville pedig 8,1 másodperccel lemaradva a második lett. Asi maradt a 6., mivel Gassner megelőzte őt, Bútor - a kiesésnek köszönhetően - fellépett a 8. helyre. Botka volt a harmadik legjobb magyar a 12. helyen, Janika ekkor az abszolút 14. volt.
A 14. és egyben utolsó gyorsaságit ismét a belga Neuville nyerte Kopecky mögött, így ők ketten új csúcsot állítottak fel, az IRC történelmének legszorosabb befutóját, 0,8 másodperccel. Loix lett a harmadik, Bouffier a negyedik, Gassner az ötödik, Asi pedig a hatodik. Aschenbrenner György így a legsikeresebb magyar versenyző cím mellett, - idén másodszorra - megszerezte az abszolút bajnoki címet is. Bútor bejött nyolcadiknak, Botka 12.-nek, Janika fantasztikus autózást bemutatva a 13. lett! A pécsi, idén keveset versenyző Ifj. Ranga László - Benkő András páros a 16. helyen - az 5. magyarként - fejezte be a 45. Canon Mecsek Rallye-t.
Sajnos a verseny szomorú véget ért. Az utolsó gyorson az 50-es rajtszámú Lévai - Schweighardt kettős súlyos balesetet szenvedett.
- "Egy enyhe jobbos kanyarban, ahol az itinerünk szerint guminak kellett volna védeni a padkát, rengeteg felhordás volt az úton, hiszen a gumi hiányában mindenki levágta a kanyart. Az erdős, árnyékos részen nem találtam meg az ideális, tiszta ívet, az autó hátulja megúszott és mintegy 130-140 km/h sebességgel frontálisan egy méretes fának csapódtunk." - írja Lévai Ferenc.
A versenyzőnek a mellcsontja, a navigátornak a bokája tört el. Pierernesto Pagani, a Honda Racing mérnöke már meg is látogatta a versenyzőpárost a pécsi Honvéd Korházban.
Összességében elmondhatjuk, hogy egy sikeres versenyen vagyunk túl - bár voltak problémák -, olyan pilótákat láthattunk, akik valóban világszínvonalúak. A magyar bajnokságnak vége, az interkontinentális ralibajnokság az IRC Sanremo-val folytatódik szeptember 22-24. között.
45. Canon Mecsek Rallye - Végeremény (TOP 10)
1. Jan Kopecký - Petr Starý (©KODA Fabia S2000) 2h00m06.7s
2. Thierry Neuville - Nicolas Gilsoul (Peugeot 207 S2000) +0.8s
3. Freddy Loix - Frédéric Miclotte (©KODA Fabia S2000) +1m.00.0s
4. Bryan Bouffier - Xavier Panseri (Peugeot 207 S2000) +1m35.6s
5. Hermann Gassner Jr. - Timo Gottschalk (©KODA Fabia S2000) +2m35.6s
6. Aschenbrenner György - Pikó Zsuzsa (Ralliart Lancer Evo IX) 2m38.2s
7. Toni Gardemeister - Tapio Suominen (©KODA Fabia S2000) +3m05.6s
8. Bútor Róbert - Igor Bacigál (Peugeot 207 S2000) 3m16.8s
9. Bruno Magalhães - Paulo Grave (Peugeot 207 S2000) +3m51.7s
10. Beppo Harach - Andreas Schindlbacher (Ralliart Lancer Evo IX) 4m14.0s

Fotó: Németh Roland


Facebook
iWiW
Twitter
Digg
Delicious
Stumble
Hozzászóláshoz jelentkezz be!