Amreinék második abszolút győzelme Geresdlakon
A TRConsult Rallye Sprint Bajnokság hajrájában a Nagypall - Fazekasboda - Geresdlak nyolc kilométeres útszakaszán folytatódtak a küzdelmek a múlt hétvégén. Az abszolút győzelmet 2010 után ismét az Amrein Tamás / Schmidt András (Mitsubishi Lancer EVO IX) szerezte meg. A második helyen Ranga Péter / Hideg László (Mitsubishi Lancer EVO IX), a harmadikon pedig a Sághy László / Sághy Zoltán (Mitsubishi Lancer EVO IX) zárta a sorozat legnagyobb átlagsebességű futamát.
Nagypall és Geresdlak között került megrendezésre a TRConsult Rallye Sprint Bajnokság soron következő fordulója. A technikás ám ennek ellenére rendkívül gyors pályán meglepetésre több volt a technika probléma miatti kiesés, mint a vezetői hiba. Az időjárás szerencsére kedvezett a népes versenyzői gárdának, hiszen kellemes korai őszi, már-már nyarat idéző napsütésben zajlott le a négy futam. Ahogy azt már megszokhattuk a sprint bajnokságban, ezúttal is szoros csaták bontakoztak ki, olykor hajmeresztő autózásokkal tarkítva. Lássuk hogy alakultak az eredmények:
Abstzolút, 6/4 WD kategória
Az Amrein-Schmidt páros megismételte tavalyi fölényes győzelmét. Tizenöt másodperccel bizonyultak fürgébbnek, mint a szintén Mitsubishi Evo IX-el induló Ranga-Hideg kettős, akiket a dobogón a tavalyi címvédő Sághy testvérek követtek, akik a mecseki IRC futamon való előfutással melegítettek a harcra. Negyedikként intette le a képzeletbeli kockás zászló a Szvatek -Török duót, ötödikként a Györkő-Szabó, hatodikként pedig a Szabó-Vén párost.
Abszolút
1.Amrein Tamás / Schmidt András 13:48,82
2.Ranga Péter / Hideg László +00:15,03
3.Sághy László / Sághy Zoltán +00:24,98
4.Szvatek Zsolt / Török Attila +00:33,74
5.Györkő József / Szabó László +00:54,87
6.Szabó Balázs / Vén Gábor +01:33,36
7.Heksch Tibor / Bencze Adrienn +02:01,14
8.Németh Péter / Varga István +02:01,85
9.Óbert Gábor / Balogh Szilárd +02:03,63
10.Neukirchner András / Kovács Tamás +02:14,08
6/4WD kategória
1.Amrein Tamás / Schmidt András 13:48,82
2.Ranga Péter / Hideg László +00:15,03
3.Sághy László / Sághy Zoltán +00:24,98
4.Szvatek Zsolt / Török Attila +00:33,74
5.Györkő József / Szabó László +00:54,87
6/2WD kategória
A kétkerekesek között borult a papírforma. Technikai hiba miatt búcsúzni kényszerült a kategória éllovasa a Páhi Csaba-Rezgő Erik páros a turbós Toyota Corolláva. A címvédő Juhász Miklós-Skoda Gábor kettőst rögtön az első gyorson megtréfált a technika ördöge mikor a BMW újdonsült váltója rakoncátlankodni kezdett. Ezen kívül sikerült szoros barátságot kötniük pár lassító elemmel. Végül három tized (!) másodperccel, a második helyre szorultak. A győzelmet ugyanis a Kenderesi Árpád-Kesztehelyi Róbert duó szerezte meg azzal az autóval, amivel tavaly még Szaklajdék versenyeztek. Csak érdekességképp említjük, hogy a nap során ők is árkot jártak. Harmadik helyen finiselt a Seatot újra előhúzó Hauser András, Nagy Balázs navigátorával.
6/2WD kategória
1.Kenderesi Árpád / Keszthelyi Róbert 17:07,46
2.Juhász Miklós / Skoda Gábor 17:07,77
3.Hauser András / Nagy Balázs 17:13,60
5.kategória
Nagy meglepetést nem közlünk, hiszen Szabó Balázsnak ezúttal sem akadt ellenfele, Vén Gábor navigációjával biztosan szerezte meg az első helyet, valamint a kategória bajnoki címet is. A kategória legpechesebbje a Bánkúti Balázs-Rácz László kettős volt, akiket az utolsó gyorson hagyott cserbe a fehér Peugeot 205. A második helyet így az árpádtetői crash után rohammunkával "összelegózott" VW Golffal Kaveczki Jenő-Nagy Péter szerezte meg. A harmadik helyen ért célba a minirally bajnokságban is rendre jól szereplő Paulyuk László, Póth Sándorral az oldalán. Negyedik lett Szinger Zoltán-Borbás Krisztián Peugeot 205-el, ők egyben a kategória utolsó célba érői is.
5.kategória
1.Szabó Balázs / Vén Gábor 15:22,18
2.Kaveczki Jenő / Nagy Péter 16:17,51
3.Paulyuk László / Póth Sándor 16:34,62
4.kategória
Heksch Tibor-Bencze Adriennel történelmi tettet vitt véghez. Hiszen Toyota Corolla versenygépével egy az övénél jóval fiatalabb és vérmesebb technikát egy Skoda Felicia Kit-Cart előzött meg, amit ráadásul egy rutinos páros terelgetett Németh Péter-Varga István személyében. A két élmenő alakulat mögött a bronzérmet az Óbert Gábor-Balogh Szilárd-Lada 2101 trió mondhatta magáénak. A dobogósok mögött a Neuckirchner András-Jancza Tamás-Honda Civic, a második gyorson hajmeresztő lassító abszolválást bemutató Szabó Árpád-Bárány György és a VFTS-es Borók István-Vencler Krisztián csapatok értek célba.
4.kategória
1.Heksch Tibor / Bencze Adrienn 15:49,96
2.Németh Péter / Varga István 15:50,67
3.Óbert Gábor / Balogh Szilárd 15:52,45
A-1.6 kategória
Még egy bal hátsó defekt sem akadályozhatta meg a Szauer Gergő-Szauer Béla apa fia párost a győzelem megszerzésében. Jekl Alfréd-Spiegel Lehel és Molnár Zoltán-Molnár György fértek még be az első háromba. Negyedik helyen a látványos autózást bemutató Kiss Roland-Koszta Viktor duó vitte célba autóját, megelőzve a kategória egyetlen nem Ladával versenyző pilótáját a "Skodás" Jarmeczky Jánost, akinek Bán Viktor diktálta az itinert. Az élmezőnyt az első sorban a közönségnek autózó Balázs testvérek, azaz Balázs Béla és Balázs Csaba zárták.
A-1.6 kategória
1.Szauer Gergő / Szauer Béla 16:24,74
2.Jekl Alfréd / Standovár Norbert 16:47,19
3.Molnár Zoltán / Delaróza József 16:55,16
3.kategória
Sági Péter-Elmont Márió, Nagy Balázs-Istovics Gergő és Merencsics Árpád-Al Absi Gáber voltak a top három. Mindannyian Suzukival versenyeztek. Merencsicsék egyébként már készülnek a Lausitz Rallyra is, ahol Trabanttal állnak majd rajthoz. Az Opel Corsával ismét csatába álló Kaltenecker Ádám-Tóvizi Alex a negyedik helyet szerezték meg. Földvári Gábor-Müller Krisztián a magyarbólyi futam után ismét neveztek, ezúttal az ötödik helyre értek be. Az élmezőny utolsó párosa, Skoda Favoritos Zsebe Gábor-Vajta László lett.
3.kategória
1.Sági Péter / Elmont Márió 16:31,00
2.Nagy Balázs / Istovics Gergő 16:40,51
3.Merencsics Árpád / Al Absi Gaber Seif 16:55,59
N1 kategória
Óriás harcot vívott egymással a kategória két élharcosa. Végül a győzelmet a mindig jókedvű Szabó Zsolt-Ratting Tamás duó szerezte meg, Kaltenecker Balázs-Bakos István előtt, akik ráadásul az utolsó gyorson még, sokakhoz hasonlóan, defektet is kaptak. Hollósi Ádám-Kriván Dáviddal lett a harmadik helyezett. Mögöttük a negyedik helyen, az első gyorson felboruló Borbás Attila-Hencz Roland végzett. Az élmezőnyt a Hencz Balázs-Maczkó Kitti és Hellenbrandt János-Heffner Ildikó zárták. Hellenbrandtékat kivéve mindenki Suzukival indult a kategóriában. Ők egyedül Ladával vágtak neki a távnak.
N1 kategória
1.Szabó Zsolt / Ratting Tamás 17:37,18
2.Kaltenecker Balázs / Bakos István 17:57,48
3.Hollósi Ádám / Kriván Dávid 18:01,53
2.kategória
Pápai Tibor és Pápainé Vetró Csilla a bakócia fiaskó után, ismét győztek a Fiat Unoval. Olajos Richárd-Fáber Tamás Ladával lettek másodiknak. A Yugoval vitézkedő Kovács Tamás-Kasza Adorján pedig a harmadik helyért járó serleget tehette a vitrinbe. Dombai Dániel-Egyházi Ramónával egy Wartburggal lett negyedik. A kategóriához fűződik a verseny legnagyobb bukása is amit a másik Wartburgos Jantkó Tamás-Kutianudisz Andreas mutatott be, miután egy lassító után jó párszor meghempergették a tengelye körül a jó öreg márkát. Szerencsére ők nem sérültek meg, azonban a gépezetre ráfér egy jó nagy plasztikázás.
2.kategória
1.Pápai Tibor / Pápainé Vetró Csilla 18:02,32
2.Olajos Richárd / Fáber Tamás 18:37,55
3.Kovács Tamás / Kasza Adorján 18:52,13
1.kategória
A csekély létszámú Trabantos armadának versenyét Szilágyi Dezső-Hódosi Gyula nyerte megelőzve a Temesi Roland-Szabóné Varga Barbara és a Szabó Béla-Hillenbrandt Csaba duókat.
1.kategória
1.Szilágyi Dezső / Hódosi Gyula 20:03,80
2.Temesi Roland / Szabóné Varga Barbara 21:49,95
3.Szabó Béla / Hillenbrand Csaba 26:01,04
Folytatás: Október 7-9 között a Baranya Kupán. Már csak két futam van hátra és sok nyitott kérdés van még, ezért hatalmas hajtásra számíthatunk a Mecsek lankáin.


Facebook
iWiW
Twitter
Digg
Delicious
Stumble
Hozzászóláshoz jelentkezz be!