A magyar rali sport meghatározó autói 2. rész: Ford Escort RS Cosworth


A magyar rali sport meghatározó autói 2. rész: Ford Escort RS Cosworth A Fordok a kilencvenes évek közepén váltak meghatározó autóivá a magyar ralinak. Nem volt ritka, amikor egy versenyen több tucat Cosworth-ot is rajthoz állt. Főleg az N-csoportban vált egy népszerű típussá ez az autó, de akadt jó pár A-s verzió, sőt egy különleges történelemmel rendelkező WRC is. Lássuk hát kik is voltak a meghatározó Fordos pilóták.

N-csoport
Ha fellapozzuk a könyveket, akkor hamar ráakadunk az első Escort-ra, amit még 1991-ben hozott be Budai Béla, azonban ez még egy XR3-as verzió volt. Az első RS Cosworth autó a Gerencsér Tibor- Bathó Zoltán kettőssel mutatkozott be 1993-ban a Mecsek Rallyen. Ők egy évvel később 1994-ben meg is nyerték a csoport bajnoki címét. Furcsa módon csak 1995-96 környékén kezdtek igazán elszaporodni az RS Cosworth-ok a hazai pályákon. Többek között Konta Imre is egy gyönyörű sárga Escortra cserélte az Audit, és Vizinék választása is egy ilyen autóra esett.

Egy ifjú tehetség bemutatkozása szintén ehhez a márkához köthető. Ő pedig nem más, mint a Ladából a négykerekes turbós csodába ülő Hideg Krisztián. Szintén a Fordosok táborát erősített a Bathó-Kosztolányi és a Kiss-Kiss párosok. Köztük hatalmas csata zajlott a bajnoki címért. Szintén az élmezőnyhöz tartozott Szeleczky Tamás, aki a rally másodosztályból 1995-ben lépett feljebb és rögtön egy Escortra cserélte a korábbi N-es Suzukiját. Első versenyén Salgótarjánban rögtön - nem kis meglépetésre - stabil abszolút negyedik-ötödik időket autózott. A 95-ös szezonban az N-csoport élmezőnyében négy ilyen autót is találhattunk, méghozzá Szeleczky, Vizin, Gerencsér és Bathó vezetésével.

1996-ban totális Ford uralom alakult ki az N-csoportban. Szeleczky-ék annak ellenére, hogy Esztergomban porrá égett autójuk, végül megnyerték a csoport versenyét, mögöttük az őstehetségként számon tartott pécsi Kiss Ferenc végzett a második, Bathóék pedig a harmadik helyen. Kissék még bajnokok is lehettek volna, azonban a hazai versenyükön, a Mecsek Rallyen állt meg alattuk a technika. Vizinék ebben az évben a negyedikek lettek. Az N-csoport mezőnyét erősítették még az idényben a fentebb említett pilótákon kívül Havasiék és a korábbi enduro bajnok Szabó Gergőék, valamint az esztergomi versenyen Forddal induló az Ábrahám-Mike kettős is.

A 1997-es szezon sem szűkölködött Escortokban. Az N-es bajnoki címet is ilyen autóval szerezték meg, méghozzá Vizinék. A dobogóra még egy Escort fért fel a Sierrát erre a típusra lecserélő Vojcsik Ferenc - Kovács György kettős. Hideg Krisztián is az ovális márkát választotta a szezonra, azonban a miskolci hatalmas esés rányomta a bélyegét a folytatásra. A már megszokott Fordos brigádhoz csatlakozott az ifj. Angyalfi Károly-Kiss Kálmán és Nagy "Szipu" Zoltán-Takács Attila duók is, akik stabilan a középmezőnyben szerepeltek.

A 98-as szezonban Hideg Krisztián-Tajnfaői Péterrel hódította el a bajnoki címet egy RS Cosworth nyergében, ám már érezhető volt, hogy a típus kezd kifutni a pályákról, hiszen sorra érkeztek az erősebb, gyorsabb Mitsubishik és Subaruk. Azonban voltak, akik hittek még a Ford versenyképességében, például a Castrol design-el csodaszéppé varázsolt autóval induló Radó István és Bereczky Ákos, akik sokszor odapörköltek az övékénél sokkal erősebb autókkal indulóknak. Ebben az évben is voltak új Fordos pilóták. A Fuchs-os kék Forddal Ráti Miklósék, az előző évi N3-as bajnok Markovics Györgyék és Ollé Sándorék.
De itt nem állhatunk meg a felsorolással. A rallycrossban sikert-sikerre halmozó Tamás László, a márka hű Szeleczky Tamás, a gyors Spitzmüller-Sziklai duó, vagy éppen az év utolsó futamán rajthoz álló Tagai testvérek autója is üde színfoltja volt a hazai rali sportnak.

1999-ben a japán márkák megjelenésével a legjobb Fordos Gerencsérék is csak az ötödik helyre voltak jók. Tagaiék és Radóék kevésbé voltak sikeresek, Hidegék pedig év végére meg is váltak az autótól, amit az év első felében a sikeres pécsi pilóta Porth Gábor bérelt. A mecseki versenyen Lajtaiék is csatasorban állítottak egy Escortot 6 pontot zsákmányolva. Ollé Sándorék és Tamás Lászlóék mindössze egy-két pontot gyűjtöttek csak. Az ezredforduló után szép lassan kezdtek elfogyni a Ford Escortok a pályákról.

A 2000-es évben még akadt négy-öt ilyen autó például Gerencsérék, Tyavodáék, vagy Spitzmüllerék. Ám mire elértük a kétezres évek közepét az autó homologizációja is lejárt. H-csoportban láthattuk még Gerencsér Titi bácsi utolsó mohikánnak számító RS-ét és néha-néha a mecseki futamokon és sprintes versenyeken feltűnnek Lajtaiék is.

Morber Ablak Kft

A-csoport
Az A-s verziójú Escortból lényegesen kevesebb futott, mint N-es specifikációval rendelkező társából. Az első Gruppe A-s autóval 1993-ban mutatkozott be az örökös magyar bajnok Ferjáncz Attila-Tóth Csabával az oldalán.

Egészen a 95-ös szezonig egyedüli A-s autó volt ez a mezőnyben, majd erre a szezonra a nagy ellenfél Ranga László-Büki Ernő duó is előhúzott egy Fordot. Az autó azonban finoman szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a baranyai bajnok páros rengeteg technikai gonddal küzdött. Ezt az autót egészen 1996-os szezon végéig láthattuk a pályákon.

1997-ben Ferjánczék megváltak a jó öreg Escorttól, ami az addig N-csoportos autót hajtó Szeleczky Tamásékhoz került. Szeleczkyék is rengeteget bajlódtak a technikával és év végén csak egy szerény ötödik helyre futotta az erejükből. Az autó 1998-ban nagy átalakításon esett át és WRC-vé épült, így ez lett az első olyan WRC, amelyet teljes egészében itthon építettek. Szeleczkyék azonban meglehetősen pechesek voltak vele, mindössze egyszer nyertek vele 2001-ben Mecsek Rallyen, és addig sem dúskáltak a jobbnál jobb eredményekben. Időközben 2000-ben az autót két futamra a Budapest és a Zala Rallyra bérbe vette Vojcsik Golyó is ám neki sem sikerült célba érni vele.

Akadtak azonban még A-s Forddal próbálkozó versenyzők. Ilyen volt például a 2000-es évadban a Németh István-Antal Ferenc kettős is, ám számottevő eredményt ők sem produkáltak. 2001-ben egy csonka miskolci szereplés erejéig Keszler Mátyást is láthattuk a Ráti féle Fuchs-os Forddal, valamint a később gyilkosság áldozatává vált Pfilf Csaba is ilyen autóval szerepelt sikeresen a mecseki viadalon. Aztán egyik percről a másikra eltűntek az A-s Fordok is a pályákról, és utolsó mohikánként a Szeleczky féle Ford Escort WRC maradt, ami Lajtai N-es autójához hasonlóan néha még elő-elő kerül egy-egy verseny erejéig. Legutóbb épp Lajtai autózott vele a Baranya Kupán, azonban sajnos csak két gyorsaságira futotta az öreg paripa erejéből. Kitudja? Lehet, ha majd historic korba kerül, újból előkerül egy két most még garázsban porosodó Ford Escort RS Cosworth. Jó lenne még egyszer hallani azt a jellegzetes Escortos durrogást a pályákon.

Sorozatunk harmadik részében egy igazán szíveket dobogtató formával rendelkező autó hazai történelmét vesézzük ki. Terítékre kerül a Toyota Celica.



Hozzászóláshoz jelentkezz be!