Feltörekvő fiatalok a Rallye Sprintben: Bemutatkozik a Winkler-Ciráki páros
Új párossal gazdagodik a jövő évben a Rallye Sprint bajnokság A 1,6 kategóriája. A Winkler Tamás-Ciráki Dávid kettős, irigylésre méltó helyzetben van, hiszen még le sem zárult az idei szezon ők már stabil háttérrel és egy ütőképes autóval várják a jövő esztendőt. Az idei évben már láthatták őket a nézők a geresdlaki futamon, ám akkor előfutóként csak a tesztelést, és a közönség szórakoztatását tűzték ki célul. Jövőre azonban ez másként lesz. De erről meséljenek ők maguk.
Winkler Tamás:
2009-ben navigáltam Bakonyán, így szerettem meg a rali sportot. 2010-ben úgy döntöttem bele vágok magam is a versenyzésbe, így vásároltam egy 2107-es Ladát és elindultam egy-két szlalom versenyen. Azonban nem igazán tetszett nekem a szlalom stílus, így egy komolyabb, A-s versenyautó építésébe kezdtem édesapám segítségével. Az kocsi egy év alatt el is készült, ahogy az a terveinkben is szerepelt. Így rajthoz tudtunk állni az idei évi SR Rallybrothers.com Geresdlak Kupán, mint előfutók. Az autó jobban teljesített, mint amire számítottunk, nagyon meg voltunk vele elégedve. Semmilyen technikai probléma nem akadt az egész verseny alatt. A 2012-es évben Ciráki Dáviddal a navigátorülésben a Rallye Sprint Bajnokság A 1,6 kategóriájában próbáljuk meg a lehető legjobb eredményt elérni. A tél folyamán fejlesztünk még kicsit a futóművön, illetve az erőátviteli rendszeren is van mit csinálni. Mindez persze nem valósulhatott volna meg, ha nem állna mellettem a családom, és a barátnőm.
Ciráki Dávid:
Kisgyerek korom óta szeretem a ralit, mindig is szerettem volna a versenyzők közé tartozni, hisz édesapám is navigátor volt. Két éve sikerült is valóra váltsam az álmaim, azóta navigálok különböző autókban. Tamással négy éve vagyunk jó barátságban. Figyelemmel kísértem az első szárnypróbálgatásait szlalomokon, majd az autója építését is nyomon követtem. Aztán legnagyobb meglepetésemre megkeresett a geresdlaki sprint előtt, hogy lenne-e kedvem navigálni neki. Természetesen rögtön igent mondtam. Nagyon jól éreztük magunkat és sokan megdicsértek minket a futam után. Ezen felbátorodva gondoltuk úgy, hogy a jövő évben együtt támadunk az A 1,6 kategóriában. Reméljük a tél folyamán sikerült a hátralévő fejlesztéseket véghezvinni.
Köszönjük támogatóinknak: Rallybrothers.com,Tóka Autószerelő Műhely , Simó Villamossági Kft. , Óvári Sátor, BIO-LAK Kft. Gersdlak , Színe-Java Dekor Stúdió , Gulyás Étterem Pécs , Losonczi Szerviz Kft. , Fazekasboda Presszó.
Valamint azoknak, akik az autó építésében segítettek: Amrein László, Soós József és Soós László, Reith Ádám, Szabó Tibor, Pflug Zoltán, Major Róbert, Molnár Zoltán.


Facebook
iWiW
Twitter
Digg
Delicious
Stumble
Hozzászóláshoz jelentkezz be!