Szuhanyik Lászlóra emlékezünk


Szuhanyik Lászlóra emlékezünk Egy éve távozott közülünk, a pécsi autósport meghatározó személyisége, a sokak által kedvelt és szeretett Szuhanyik László, alias Benito. Az ő emléke előtt tisztelgünk az alábbi írásunkkal, amiben teljes pályafutását elevenítjük fel részletesen, fotók, videók segítségével.

Szuhanyik László 1958-ban született. Hamar kiderült róla, hogy kiváló érzéke van az autóvezetéshez. Hét-nyolc éves korában már megtanult vezetni, tizenhat éves korában pedig már büszkén vehetett át jogosítványát. Autószerelőnek tanult Pécsett, és tanulmányainak első éveiben már versenyautót épített magának, egy korábban rommá tört Skoda 100-asból. Nagy élményeket azonban nem okozott neki a cseh típus, így hamar túltett a sokak által a város legszebbjének ítélt paripán. 1976-ban hozta össze a sors Homan Tiborral, aki ekkor már a Donáczi féle Fiatot készített fel versenyekre. Homan tetszését hamar elnyerte a László által képviselt laza stílus, ahogy ő fogalmazott: "Felfigyeltem rá, hogy ez a gyerek más íveken járkál, tempóból kívülről indítja a kanyart és végig áll a gázon!".

1976-ban ketten hozzá fogtak egy 1300 köbcentis Zsiguli építéséhez, azzal a céllal, hogy elindulnak a túra bajnokság futamain. Homant időközben felvették a pécsi volán csapatához főállású szerelőnek, így megüresedett a jobb oldali ülés. De nem sokáig, hiszen azonnal jelentkezett Ranga László a navigátori posztra. A 76-os év második felében el is kezdték a közös versenyzést, hozzá tartozik, hogy Szuhanyik ekkor még csak tizennyolc (!) éves volt. Az első másfél év a műszaki hibákról és a tanulásról szólt. Sokat segítettek ebben az időben Bálint Árpi bácsi segítő tanácsai. 1977-ben kategóriájukban már az élmezőnyben tartották számon őket, ám az igazi átütő sikerek 1978-ban következtek. Ekkora már a technika is összeállt. 1978-ban elsöprő sikert arattak kategóriájukban, hiszen a szezon felénél már annyi pontjuk volt, hogy övéké volt a kategória bajnoki cím. Ezek után könnyedén versenybe szállhattak Kövesdán Andrással és akkoriban űrtechnikának számító BMW-jével szemben az abszolút bajnoki címért. Év végére Kövesdán csak két ponttal előzte meg őket. Ez az eredmény parádés volt, és bizony ez felhívta a Pécsi Volán csapat vezetőinek a figyelmét is. 1979-ben egyértelmű volt a fellépés a rali első osztályba. Ekkor született meg a legendás pécsi volános festés is, és szintén ekkor kezdett épülni egy olyan versenyautó Szuhanyik számára, aminek csodájára jártak a sokat látott orosz versenyzők is. A még mindig 1300-as motor könnyedén forogta le a 12 ezres fordulatszámot. No persze ez nem csoda, hiszen Homan Tibort, már akkor is zseniként tartották számon motor tuningolásban. Olyan spéci tuningolt alkatrészeket készítettek ehhez a motorhoz, ami még tíz év múltán sem mindegyik hazai bajnokságban szereplő autóban volt megtalálható. 1979-ban a Centrum Bükk Kupával startolt az év. Szuhanyikék bár defektet kaptak, még így is simán nyertek. Sőt, egész évben sikert-sikerre halmoztak, így év végén ismét kategória bajnoki címet szereztek, ezúttal már rali első osztályban. 1980-ban kimagasló eredményeinek köszönhetően bekerült a Magyar Válogatottba és húsz évesen az ország öt legjobb versenyzője közé sorolták,akikkel együtt nemzetközi versenyeken szerepelt immáron 1600-as kategóriában.
1980-ra készült el a Mona Lisa becenvére hallgató versenygép, ami olyan technikai színvonalat képviselt, hogy az oroszok ismét csak pislogtak "tőle". Közben itthon az 1300-as motorral ismét kategória bajnokok lettek, és az abszolút harmadik helyet is megszerezték.
1981-ben külön vált a Szuhanyik-Ranga páros útjai, viszont valóra váltak közös álmaik Homan Tiborral, akivel végre össze ülhettek egy versenyautóba. Közben 1980-tól a klub Szuhanyikot már a hegyi bajnokságba is nevezte. Bár nem tartozott Laci kedvencei közé ez a szakág, de még így is sikerült helyt álljon a ralira épített autóval. Eredményei fényét emeli az is, hogy egy rali autó egy hegyi versenyzésre épített autónál 200 kilóval nehezebb és nagyjából öt centiméterrel magasabb is volt. Akik jártasak az autósportban azok tudják ez mekkora hátrány. A Szuhanyik-Homan páros ralis eredményeit voltak, akik nem nézték jó szemmel. Akadtak bőven "jóakarók". Volt olyan verseny, hogy porcukrot öntöttek a versenyautó tankjába, hogy a motorolajba kevert gázolajról ne is beszéljünk. Ráadásul a hazai bajnokságban nem engedték géposztályt váltani, pedig az 1600-as motor rajtkészen várta a szereplést, hiszen az EB futamokon azzal indultak. Mindezek ellenére az 1981-es év végét a második helyen zárták.

Morber Ablak Kft

1982-ben újult erővel álltak rajthoz immáron elválaszthatatlan társával Homan Tiborral. Kiemelkedő sikereket értek el az EB futamokon is, mivel több BBK futam bele számított az Eb értékelésbe is, így év végén egy harmadik helyet szereztek kategóriájukban. Itthon sokszor megközelítették az akkoriban legsikeresebb magyar versenyzőként számon tartott Ferjáncz Attilát.
Érdekesség képen: Szuhanyik az Aranyhomok Rally-n, - ami EB futam is volt - kategóriájában pályacsúcsot állított fel az egyik gyorsaságin, és abszolútban is csak egy Porsche és egy Renault tudta megelőzni. Akkoriban az EB mezőny igen kemény volt, hiszen olyan nevek autóztak itt, mint Jimmy McRae vagy Rudi Stohl. A technikai színvonalat képviselte, hogy bár a Lada itthon fénykorát élte az EB-n már ekkor is elavultnak minősült. Hideg János miután ő maga kiesett a román futamon, elment megnézni a többieket. A verseny után odament Szuhanyikhoz és a következőket mondta: "Én ilyet még nem láttam, hogy egy Lada a levegő repül tíz métert százötvenes tempónál, aztán leesik és megy tovább."
Az 1983-as szezon már nem sikerült ilyen fényesre. Sok nehézséggel kellett szembe nézniük, más autóra vágytak, és a támogatás sem érkezett olya mértékben, mint kellett volna. 84-ben tovább folytatták a harcot raliban, mivel a klub egy VFTS-t ígért a párosnak, ám ebből nem lett semmi. Az említett VFTS 1986-ban érkezett meg és Ranga László irányításával debütált. 1985-ben kapott egy Forma Eastert és ismét próbára tette magát hegyen. Az Alpok-Duna Kupán indult evvel a technikával és meg is nyerte vele a kategóriát. Meghívást kapott egy osztrák tehetségkutató felmérésre, azonban klubja nem járult ehhez hozzá és nem kapta meg a kocsit. Szuhanyik ekkor végleg szögre akasztotta a sisakját és hátat fordított a versenyzésnek. Ahogy ő fogalmazott: "Nekem a stopperóra az ellenfelem, nem pedig Ti!" Egy biztos, ahol nem hátráltatták technikai gondok ott Szuhanyik mindig a maximumot tudta nyújtani és nyert. Elévülhetetlen eredményeket szerzett a magyar autósportban. A hajdani pécsi hegyi pályán a mai napig ő tartja a pályacsúcsot 1.3-as motorral. Ferjáncz Attila is hatalmas tehetségnek tartotta. Több becenévre is szert tett itthon, azonban mindenki csak Benitoként szólította, még külföldön csak "magyar Walter Röhl"-nek szólították. Az utóbbi időben meglehetősen foglalkoztatta a Historic Bajnokságban való indulás, sőt Homan Tiborral tervezték is egy versenyautó építését, ám erre sajnos nem maradt ideje. Súlyos vesebetegséggel küzdött, ami 2010 telén súlyosbodni kezdett. A januári Pécsi Rally Klubba, ahová a Pécsi Volán legendás csapata került meghívásra, még vidáman ígérte meg a részvételt. Sajnos már nem tudott eljönni. 2011. január 4.- én 23:44 perckor távozott közülünk a NAGY BAJNOK a magyar Walter Röhl, Benito. Ő rá emlékeztünk evvel a cikkel. Emlékét ma is őrzi a család, a barátok a szurkolók és az árpádtetői rali pálya, ahol akaratának eleget téve szétszórták hamvait.

Szuhanyik László részére a Facebookon emlékoldal is létre van hozva rengeteg képpel, dokumentummal a pályafutásáról.

Külön köszönetet szeretnénk mondani Szuhanyik Balázsnak a cikk elkészüléséhez nyújtott önzetlen segítségért.

Emlék videó




Fotó: Szuhanyik Balázs

Hozzászóláshoz jelentkezz be!