Dakar 2012 - A tizenegyedik nap: Robby Gordont még az ág is húzza.
Balszerencsésen alakul a Hummer csapat számára az idei Dakar. Nasser Al-Attiyah-ot korábban már elveszítették technikai gondok miatt, Robby Gordon pedig hiába fellebbezett kizárása ellen, a technikai gondok őt is utolérték. Mindeközben Szalayék folyamatosan produkálják a jobbnál jobb szakaszidőket, pedig az őket támogató szervízkamionnal Darázsiék még a tegnapi napon kiestek.
Motorok
Cyril Despres ma is tövig húzta a gázt és megnyerte a szakaszt, újabb lépést téve evvel az abszolút első győzelem felé. Ő és nagy ellenfele Marc Coma közé ékelődött be a szintén KTM-et hajtó Gerard Farres Guell. Coma nem örült a harmadik helynek, de mint mondta a Dakaron bármikor bármi megtörténhet, és ő minden elkövet a győzelemért. Egy új nevet is találhatunk az él menők között. A francia Johhny Albertnek nagyon jól jött ma ki a lépés és egy negyedik helyet tudott motorozni. Joan Barreda Bort produkált már jobb helyezést is, mint az ötödik, ettől függetlenül jól érezte magát a mai szakaszon és optimistán várja a folytatást. A hatodik helyen is egy élmezőnyben még újnak számító motoros a brazil Felipe Zanol végzett KTM-el. Emanuele Gyenes a tőle megszokott stabilitással motorozik, ma a 23. helyet érte el.
Szakaszeredmények
1.Despres 4:03:07
2.Farres Guell +1:39
3.Coma +2:01
4.Albert +3:30
5.Barreda Bort +4:53
6.Zanol +5:37
…
23.Gyenes +28:24
Összetett állás a 11. nap után
1.Despres 43:11:16
2.Coma +2:22
3.Rodrigues +1:08:40
4.Svitko +1:34:56
5.Viladoms +1:39:46
6.Farres Guell +1:52:00
…
17.Gyenes +4:54:34
Quadok
Természetesen ma is a Patronelli fivérek domináltak a quados mezőnyben. Alejandro és Marcos között ma fél perc döntött az előbbi javára. A testvérpár, ahogy ők fogalmaztak nagyon élvezik ezt a kis "házi meccset" ami köztük kialakult. Tomas Maffei ismét egy dobogós időt produkált. Ignacio Casale lett a negyedik, ötödik helyen Roberto Tonetti ért a nap végi célba. Az élmezőny utolsó tagja az első hatba először bekerülő Barry Curces.
Szakaszeredmények
1.A.Patronelli 4:53:45
2.M.Patronelli +0:31
3.Maffei +18:57
4.Casale +57:39
5.Tonetti +1:03:21
6.Cruces +1:24:06
Összetett állás a 11. nap után
1.A.Patronelli 51:23:40
2.M.Patronelli +1:20:00
3.Maffei +2:10:43
4.Casale +5:13:08
5.La Fuente +8:05:16
6.Bonetto +11:24:06
Autók
Robby Gordon sem fogja a szívébe zárni az idei Dakart. Azok után, hogy a felügyelő testület az autója kerékfújó rendszerét nem találta megfelelőnek és kizárta, a folytatásban a technikája is megadta magát. Így a Hummer csapat totális elbukása az idei Dakaron bekövetkezett. Nem csoda, hogy az élmezőnyben szinte csak Minit találunk. Stéphane Peterhansel megnyerte a szakaszt és ezzel nagy lépést tett a végső győzelem felé. Csapattársai Juan Roma és az idei Dakaron legjobb szakaszeredményét produkáló Ricardo Dos Santos követték őt. Negyedikként Giniel de Villiers érkezett, az ötödik-hatodik helyen pedig szintén Minik következtek Leonid Novitsky és a korábban a kormánymű hibája miatt rengeteg időt vesztő Krysztof Holowczyc vezetésével. Szalayék továbbra is kiválóan autóznak, és törnek előre az abszolútban. Ma a 17.helyen végeztek.
Szakaszeredmények
1.Peterhansel 3:56:53
2.Roma +3:44
3.Dos Santos +8:56
4.De Viliers +9:28
5.Novitsky +10:15
6.Holowczyc +12:15
…
17.Szalay +1:06:47
Összetett állás a 11. nap után
1.Peterhansel 48:38:05
2.Roma +22:49
3.De Villiers +1:11:01
4.Gordon +2:10:31
5.Novitsky +2:11:10
6.Alvarez +3:53:51
…
22.Szalay +14:06:49
Kamionok
Kamaz sikert hozott a mai nap, hiszen Karginovéknál nem volt gyorsabb a kamionosok között. Hans Stacy-ék három perccel lemaradva követték őket a második helyen. Miki Biasion ismét egy harmadik időt hozott. Az összetettben vezető Gérárd de Rooy ma a negyedik lett. Az ötödik helyre mindenki meglepetésére a cseh Tatra csapat érkezett Martin Kolomy vezetésével. Az élmezőnyt Mardeevék zárják. Mint azt korábban már hírül adtuk Darázsiék kuplung hiba miatt kiálltak.
Szakaszeredmények
1.Karginov 3:52:50
2.Stacey +3:03
3.Biasion +5:02
4.De Rooy +6:32
5.Kolomy +13:31
6.Mardeev +19:34
Összetett állás a 11. nap után
1.De Rooy 53:51:55
2.Stacey +55:58
3.Ardavichus +1:20:29
4.Karginov +2:30:42
5.Mardeev +3:59:49
6.Adua +5:12:36
A 12. versenynapon a mezőny Arequipából Nascába halad továbbra is mély homokos dűnés területek meghódítva.


Facebook
iWiW
Twitter
Digg
Delicious
Stumble
Hozzászóláshoz jelentkezz be!