Loeb továbbra is az élen


Loeb továbbra is az élen Növelni tudta Sébastien Loeb az előnyét, igaz mindössze hét másodperccel. Ez a nap sem múlt el nagy bukás nélkül, amit most a tegnap remek formában autózó Sébastien Ogier mutatott be. A francia a hatodik helyről esett ki a nap utolsó gyorsasági szakaszán. UPDATE: Videó a bukásról!

Loeb ma a nyolcadik gyorson kívül az összeset hozta. A tőle megszokott nyugodtsággal versenyzett, és fejezte be a mai napot. Egykori csapattársa Dani Sordo ugyan a nyolcason elverte, de mindössze 2 tizedmásodperccel!.

Sordonak sietnie is kellett, hisz Petter Solberg folyamatosan a nyomában volt. Felváltva cserélgették helyüket a képzeletbeli dobogón.



Az utolsó gyorsig úgy tűnt, hogy folytatódik a Volkswagenhez igazolt Ogier dicső menete. Igaz a száraz időben a negyedikről a hatodik helyre csúszott vissza, az S2000-es Fabiával nem kellett szégyenkeznie a WRC-k között. Mivel a fiatal francia nem messze lakik a verseny helyszínétől biztosan jól ismeri a pályákat, talán ez okozta a túlzott magabiztosságot, és az utolsó gyorson hatalmasat borult. Ogier és navigátora Julien Ingrassia jól vannak.

Morber Ablak Kft

Az egyik Skoda kiesett, így a másik bekerült a TOP10-be. Viszont Ogier csapattársa, Kevin Abbring még 21.5 másodpercre van a szintén szuper kétezres (Proton Satria Neo S2000) autót hajtó Per-Gunnar Andersontól.

1. Sebastien Loeb (Citroën)2:45:56.9
2. Dani Sordo (Mini) +1:37.2
3. Petter Solberg (Ford) +1:40.9
4. Mikko Hirvonen (Citroën) +3:40.4
5. Evgeny Novikov (M-Sport Ford) +3:51.5
6. Francois Delecour (M-Sport Ford) +5:19.9
7. Pierre Campana (Mini) +6:49.6
8. Ott Tanak (M-Sport Ford) +7:00.6
9. P-G Andersson (Proton) +10:08.9
10. Kevin Abbring (VW-Skoda) +10:31.4



Fotó: F. Miller

Hozzászóláshoz jelentkezz be!