WRC - 80. Rallye Monte Carlo 2012 - Loeb hatodik sikere a Montén


WRC - 80. Rallye Monte Carlo 2012 - Loeb hatodik sikere a Montén 2008 után ismét a WRC sorozat versenyzői mérhették össze tudásukat a Monte Carlo Rallyen. A bajnokság nyitó futama a Sébastien Loeb / Daniel Elena (Citroën DS3 WRC) kettős sikerét hozta, akik ezzel hatodik elsőségüket szerezték meg a Monte történetében. Második helyen végzett 2007-es szezonhoz hasonlóan Daniel Sordo és navigátora Carlos Del Barrio, igaz most nem Loeb csapattárasaként, hanem az egyre jobban teljesítő MINI WRT versenyzőjeként érték el ezt a nagyszerű eredményt. A dobogó harmadik fokára a Petter Solberg / Chris Patterson (Ford Fiesta RS WRC) duó állhatott fel.

Öt nap kőkemény küzdelem után a Sébastien Loeb / Daniel Elena kettős győzelmével zárult a 80. Rallye Monte Carlo, a 2012-esWRC sorozat nyitó futama. Loeb és Elena hatodik alkalommal hódította el a talán legnagyobb elismerésnek számító Monte futam győzelmét. A hatalmas taktikai és fizikai csatában másodikként a Daniel Sordo / Carlos Del Barrio páros abszolválta a versenyt a MINI WRC-vel. A MINI-k egyébként is nagyszerűen teljesítettek a futamon, hisz az abszolút tízbe három párosuknak is sikerült bekerülnie. (Campana 7., Araújo 10.)
A több mint egy évtized után a Ford-ba visszaülő Petter Solberg - aki már most több pontot gyűjtött, mint 1999-2000-es szezonokban összesen a márkával - bemutatkozása remekül sikerült. Abszolút harmadik helyével maximálisan meghálálta új munkaadójának bizalmát, és pozitívan várhatja a folytatást a bajnokságban.
Az SWRC-ben két páros maradt talpon. Craig Breen és Bryan Bouffier közül előbbi örülhetett a győzelemnek.

Első nap
Kemény napon van túl a Monte Carlo Rallye "talpon" maradt mezőnye. Négy szakaszt követően a címvédő Sébastien Loeb / Daniel Elena kettős vezette az összetettet több mint egy perces előnnyel. Másodikként abszolválta a napot a MINI WRC-vel Daniel Sordo és navigátora Carlos Del Barrio, annak ellenére, hogy a második szakaszon odaütötték a kocsijukat. Mindössze egy másodperccel maradt el Sordoék mögött az idei szezonban Ford színekben versenyző Petter Solberg / Chris Patterseon duó.
A nap talán legnagyobb meglepetésének szolgált, hogy Sébastien Ogier abszolút negyedik helyen hozta be Volkwagen Motorsport Skoda Fabia S2000-ét, és ezzel toronymagasan, több mint négy perccel vezetett az SWRC mezőnyében.
Az első napon több párosnak is ideje korán fel kellett adnia a küzdelmeket. Jari-Matti Latvala a harmadik szakasz után vezető pozícióból - a második gyorsaságin 52,7 másodperccet adott Loebnek, aki negyedikként teljesítette azt - várhatta a folytatást. A nap záró szakaszán, a Burzet - St. Martial közötti 30,48 kilométeren, - ahol az első körben porig alázta a mezőnyt - azonban nem tudta megismételni bravúrját. Egy jobbos kanyart követően "leesett" a jeges útról és ezzel a verseny feladására kényszerült.
Thierry Neuville számára is ez a szakasz jelentette a versenyének a végét. A fiatal tehetség Citroënjének futóművét ütötte neki egy kőkorlátnak, ami következtében vezethetetlenné vált és Latvalahoz hasonlóan befejeződött számára a futam.

Az első nap összefoglalója



SS1 - Le Moulinon - Antraigues 1 (36,87 km)
Szakasz győztes: Loeb (24:04,0)

SS2 - Burzet - St. Martial 1 (30,48 km)
Szakasz győztes: Latvala (21:28,2)

SS3 - Le Moulinon - Antraigues 2 (36,87 km)
Szakasz győztes: Loeb (23:47,0)

SS4 - Burzet - St. Martial 2 (30,48 km)
Szakasz győztes: Loeb (20:18,2)

Latvala hibája



Neuville hibája



Összetett állás az első nap után
1.Loeb 1:30:30,1
2.Sordo +01:04,2
3.P.Solberg +01:05,2
4.Ogier +02:21,1
5.Novikov +02:26,5
6.Hirvonen +02:30,0
7.Delecour +02:49,9
8.Campana +04:09,7
9.Tänak +04:14,0
10.Andersson +04:33,8

Második nap
A második nap is Loeb sikerét hozta. A francia címvédő hat szakaszból ötöt megnyert és további fél perccel növelte előnyét Sordoval szemben, aki hatalmas csatát vívott Petter Solberggel, akinek a harmadik hely jutott a nap végére.
A csütörtök is bővelkedett kiesőkben, aki közül a hatalmas tempót diktáló Sébastien Ogier produkálta esés minden bizonnyal be fog kerülni a 2012-es legnagyobb bukásai közé. A fiatal francia nagy tempó mellett a kelleténél szűkebben szeretett volna elfordulni egy balos kanyart, azonban a kivitelezésbe hiba csúszott, így a tízedik szakaszon számára is véget ért a Monte Carlo Rallye. Ogier kiesésével PG Andersson vette át a vezetést az SWRC szerény mezőnyében. A Proton csapat egyetlen állva maradt versenyzőjének - Basso már az első szakaszon kiesett technikai gondok miatt - is akadta problémái a második napon, ennek ellenére 4:18 perccel vezeti csoportját az ír Breen előtt.

A második nap összefoglalója



SS5 - Labatie d’Andaure - Lalouvesc 1 (19,00 km)
Szakasz győztes: Loeb (11:22,5)

SS6 - St. Bonnet - St. Julien-Molhesabate - St. Bonnet 1 (25,22 km)
Szakasz győztes: Loeb (12:37,7)

SS7 - Lamastre - Gilhoc - Alboussiere 1 (21,66 km)
Szakasz győztes: Loeb (13:41,8)

SS8 - Labatie d’Andaure - Lalouvesc 2 (19,00 km)
Szakasz győztes: Sordo (11:14,9)

SS9 - St. Bonnet - St. Julien-Molhesabate - St. Bonnet 2 (25,22 km)
Szakasz győztes: Loeb (12:29,6)

SS10 - Lamastre - Gilhoc - Alboussiere 2 (21,66 km)
Szakasz győztes: Loeb (14:00,1)

Ogier nagy igyekezetében hibázott



Összetett állás a második nap után
1.Loeb 2:45:56,9
2.Sordo +01:37,2
3.P. Solberg +01:40,9
4.Hirvonen +03:40,4
5.Novikov +03:51,5
6.Delecour +05:19,9
7.Campana +06:49,6
8.Tänak +07:00,6
9.Andersson +10:08,9
10.Abbring +10:31,4

Morber Ablak Kft

Harmadik nap
A Monte Carlo Rallye harmadik napján Loeb szempontjából a "legnagyobb" problémát az jelenthette, hogy nem sikerült szakasz győzelmet szereznie. A francia ennek ellenére ismét jelentősen növelte előnyét az összetettben az üldözőkkel szemben. Sordo és Solberg követték Loeb-öt a második és harmadik helyen. Az él menők nagy részének sikerült a gumiválasztás is ezen a napon, ahol a két Citroënes közül most Hirvonen volt a domináns. A finn elkezdte az összetettben is a felzárkózást, hiszen a negyedik helyre sikerült felhoznia magát. A harmadik nap után is Novikov teljesített a legjobban a privát WRC-ek között. Az SWRC-ben folytatta nagyszerű szereplését PG Andersson és a Proton. Magabiztosan vezetett a problémák sorával küzdő Breen és Bouffier előtt.

A harmadik nap összefoglalója



SS11 - St. Jean-en-Royans - Font d’ Urle (23,28 km)
Szakasz győztes: P. Solberg (12:08,6)

SS12 - Cimetiere de Vassieux - Col de Gaudissart (24,13 km)
Szakasz győztes: Hirvonen (15:47,7)

SS13 - Montauban sur I’Ouveze - Eygalayes (29,89 km)
Szakasz győztes: Hirvonen (17:08,7)

Összetett állás a harmadik nap után
1.Loeb 3:31:25,2
2.Sordo +02:12,4
3.P. Solberg +03:19,2
4.Hirvonen +03:43,0
5.Novikov +04:28,2
6.Delecour +06:39,1
7.Campana +07:45,1
8.Tänak +08:44,8
9.Andersson +13:20,8
10.Araújo +14:40,7

Negyedik nap
A verseny negyedik napján Petter Solberg dicsekedhetett a legtöbb szakasz győzelemmel. A norvég 2003-as világbajnok négyből három gyorsaságin bizonyult a leggyorsabbnak, ezzel több, mint egy perces hátrányát 19 másodpercre csökkentette a második helyen álló Dani Sordoval szemben.
Az élen továbbra is Sébastien Loeb és navigátora Daniel Elena állt 17 szakaszt követően. Loeb ugyan nem tudta növelni szakasz győzelmeinek számát, előnyét azonban annál inkább. Az egykori csapattárs Dani Sordo 2 perc 46,1 másodpercre követte a címvédő franciát.
Az SWRC mezőnyéből Ogier után a Protonnal egész verseny folyamán nagyszerűen autózó PG. Andersson a 16. szakaszon technikai probléma miatt kényszerült feladni a futamot. A csoportot Breen vezette Bouffier előtt jelentősnek mondható előnnyel.(+03:11,4)

A negyedik nap összefoglalója



SS14 - Moulinet - La Bollene - Vésubie 1 (23,41 km) Col de Turini
Szakasz győztes: Hirvonen (15:38,4)

SS15 - Lantosque - Lucéram 1 (18,81 km)
Szakasz győztes: P. Solberg (12:57,0)

SS16 - Moulinet - La Bollene - Vésubie 2 (23,41 km) Col de Turini
Szakasz győztes: P. Solberg (15:45,5)

Col de Turini SS14,SS16



SS17 - Lantosque - Lucéram 2 (18,81 km)
Szakasz győztes: P. Solberg (13:05,8)

Összetett állás a negyedik nap után
1.Loeb 4:29:12,1
2.Sordo +02:41,6
3.P. Solberg +03:00,7
4.Hirvonen +04:05,6
5.Novikov +06:00,8
6.Delecour +06:55,7
7.Campana +08:21,3
8.Tänak +10:27,2
9.Prokop +16:06,3
10.Araújo +16:09,2

Ötödik nap
A vasárnapi Power Stage-el zárult a Monte Carlo Rallye. A plusz pontok, és a biztonságos célba érés egyaránt mindenki szeme előtt lebegett. Loeb, Hirvonen, és az egész versenyen kiválóan teljesító Novikov jutott kis plusz pontokhoz, miután ők teljesítették a leggyorsabban a Power Stage-t.

SS18 - Ste Agnés - Col de la Madone (Powerstage) (5,16 km) POWER STAGE
Szakasz győztes: Loeb (03:27,8)

80. Rallye Monte Carlo 2012 végeredmény
1.S.Loeb /D. Elena 4:32:39,9
2.D.Sordo /C. Del Barrio +02:45,5
3.P.Solberg / C.Patterson +03:14,2
4.M.Hirvonen / J.Lehtinen +04:06,8
5.E.Novikov / D.Giraudet +06:03,4
6.F. Delecour / D.Savignoni +07:47,9
7.P.Campana / S.de Castelli +08:31,4
8.O.Tänak / K.Sikk +10:34,6
9.M.Prokop / Z.Hruza +16:10,7
10.A.Araújo / M.Ramalho +16:16,6

Amikor minden megtörténhet



Hozzászóláshoz jelentkezz be!